előadó neve

Bikini

koncert időpontja

2020. 09. 11.

Az előadóról

ismertető

Az előadóról

Az ős-Bikini 1982-ben alakult meg, és kezdetben sajátos punk rock zenét játszottak, a koncertjeiket sok Beatrice-dallal fűszerezve. Nagy Feró 1985-ös kiválását követően D. Nagy Lajos új színt hozott az együttesbe, a korábbi énekes pedig több sláger dalszövegírójaként továbbra is jelen volt a zenekar életében. A nyolcvanas évek végére az ország egyik legelismertebb és legtöbbet koncertező együttese lettek. Több stúdióalbumuk jelent meg, de 1992-ben mégis búcsút intettek a közönségnek. A visszatérésükre öt évet kellett várni, újraindulásukat egy új nagylemezzel és egy Budapest Sportcsarnokban tartott nagykoncerttel jelentették be. 2019-ben egy koncert erejéig újra összeállt az Ős-Bikini.

Extra tartalmak

Interjú az előadóval

A színfalak mögött

Ez a honlap sütiket használ.

A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárul a sütik használatához. További információt itt talál.

elfogadom